Budapesti WDF World Masters

2024.10.13

Honnan is kezdhetném a beszámolónkat erről a 3 napról, hát talán tekintsünk egy kicsit messzebbre és ejtsünk pár szót a WDF versenyéről.

A World Masters  a WDF egyik legrégebb óta és a világbajnokság után legrangosabb versenye amely 1974 óta datálódik, Anglia és Hollandia után első Közép-Európai ország, ahol megrendezték három versenyből álló /World Masters, World Open, Világbajnoki Kvalifikáció/ rendezvényt.

A rangos tornára a világ minden részéről érkeztek játékosok Ázsiától Amerikáig, hiszen világbajnokságra egyenes kvalifikációt lehetett szerezni, illetve a ranglistára értékes pontokat gyűjtögethetni Női, Férfi, Lány és Fiú kategóriákban.

A Masters versenyre ranglisták és kvalifikációs versenyek útján lehetett kijutni az Open és a VB selejtező verseny nyílt nevezésű volt.

A hazai rendezésnek és a versenyzők év közbeni szorgalmának köszönhetően rekord számú magyar induló vett részt a versenyen.

A verseny színvonalas szervezéséhez illetve, a verseny Magyarországon való megrendezésének elnyeréséhez nagy köszönet illeti a Magyar Darts Szövetséget.

Kanyarodjunk is egy kicsit közelebb Mező Benett, a Budapesti kvalifikációs versenyt sikerrel abszolválva jutott ki a Masters versenyre, de mivel nem csak egy versenyen szerettünk volna indulni, így a World Open versenyre is benevezett Beni.

Szerda délután felutaztunk, szállás elfoglalása és a verseny helyszín bejárása akklimatizáció céljából. A verseny helyszínt megtekintve a 800 fős mezőnyt látva tudatosult Beniben, hogy ez a rövidke még 1 éve se tartó pályafutásának magasan legnagyobb versenye, egy kis helyszíni gyakorlás és város nézés után motiváltan vártuk a következő napot.

World Masters csütörtök 4 fős csoportokba való sorsolás után elkezdődött a torna, Beni első meccsén Sepsi Ádám ellen játszott egy jó mérkőzést, ahol Ádámnak el is sült a keze és így 4-0 abszolválta a mérkőzést, Beninek a következő két mérközés se hozta meg a győzelmet bár második mérkőzésén még vezetett is, de a rutintalanság és a nagy nyomás sajnos meghozta eredményét.

World Open versenyen másnap egyenes kieséses levezetés volt Beni olyan 12:30 magasságában kezdte meg mérkőzését sajnos itt se tudott az előző napi dolgokon túl lendülni pedig biztató jól sikerült bemelegítés után vártuk a mérkőzést.

A 3 nap tanulságait le kell vonni és belőlük építkezni, a hibákat ki lehet javítani, a rutint a versenyek során meg lehet szerezni.
Szomorkodásra semmi ok, egy versenyből mindig lehet és kell tanulni és az élményeket meg kell élni és barátokra szert tenni.

Az idei év lassan zárul versenyek szempontjából, egy megyei, 2 WDF verseny és talán pár kisebb versennyel.

Share
BUILT WITH WEBNODE Like this blog? Start yours today. Like this blog? Start yours today. Pick a design, write with help from built-in AI, publish. No code.